- Minket? - kérdezte a magasabbik.
- Nem emlékszel rá? Ő ült az igazgatóval szemben, nekünk háttal... - szólt a kisebbik.
Eddig két srác nevét tudom, Jackson a táska ölelgető és a magasabbik "bolond", Yugyeom-ot. A többiekét is szívesen megtudakolnám, de idővel ráér megfigyelnem őket. A "hyung"-olás megy nekik, azt is értem, hogy jóban vannak - vagy ez csak a látszat? Tényleg ideje lesz szemügyre vennem őket. A főnök lépett be, kedves mosollyal az arcán.
- Örülök, hogy mindenkit itt találok! - először Jacksonhoz szólt. - Hogy megy a tolmácsotok beilleszkedése? - Ezt megkérdezhették volna tőlem is! Megértem őket, szóval nem haragszom ezért. Jin Young oppa helyében én is így cselekedtem volna, de a válasz meglepő volt, mert nem Jackson szólalt meg.
- Egészen kedves, biztos kifogunk jönni vele - rám nézett és mosolyogni kezdett. Biztos ő a vezető - gondolom én.
- Köszönöm, Jackson - A humort még én is értettem.
- De én vagyok az igazi Jackson! - hangsúlyozta ki saját nevét az eredeti tulajdonosa. Hát ezt már senki nem bírta ki nevetés nélkül. A főnök a fejével biccentett, mintha ideg rángása lett volna, de megértettem.
- Jó munkát kívánok nektek a továbbiakban! - Rendes egy főnök, az biztos. Követtem drága irodájában, már megint itt... Nemrég szabadultam innen, most újra ketten vagyunk ebben a bakelit lemezes nagy szobában.
- Kisasszony, tudja mire vállalkozott? Válaszoljon nekem őszintén! - Rémisztő volt a komolysága. - Van fedél a feje felett? - Igen egy bőrönddel és egy kis táskával érkeztem, amik között a legértékesebb holmim is ott van. Az a fénykép...
- Kis ideig még nem keresek lakást, inkább körülnézek és meghúzódom éjszakára a fürdőben. - Meglepődés ült ki arcára szavaim hallatán.
- Erről szó sem lehet! Felajánlok neked egy lakást arra az időre, ameddig nálam dolgozol - Köpni-nyelni nem tudtam. - Bútorozott, illetve a kellő felszerelést megtalálod benne - Én? Egy saját lakást kapok egy olyan embertől, aki a főnököm? Mégis, ezt a kedvességet mivel érdemeltem ki? Félek, megint félek. Örülök, hogy nem Japánban vállaltam melót, mert ott biztos olyan történt volna velem, amit álmomban sem tudnék elképzelni. Már intettek, elbambultam. - Mi a válasza?
- Én! Nagyon köszönöm. Sokat segít, tényleg! - könnybe lábadtak a szemeim. Mintha egy dorámában szerepeltem volna, de miért is? Az asztalra egy zsepis box volt kihelyezve, amiből egyszerűen kilehet húzni a zsepit, így én kapva az alkalmon cselekedtem így.
- Aish! Hagyja abba, most rögtön! - Katonai tisztképző... Szinte így éreztem magamat ebben a pillanatban.
- Igenis, főnök. Jelentem... - vicces szerettem volna lenni, de nem vette a lapot, piros pontot neki...
- Hagyja abba, zavarba hoz! - mellkasára tette kezét és nevetni kezdett. Ennyire vicces lennék? Én személy szerint nem veszem észre. Mások, akikkel beszélgetek, azok általában nevetnek rajtam, ilyen például a családi kör.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése