Amint kiléptem az ajtón, rajtam csattant valami. Egy kicsit lepődtem meg rajta, de gyerekes csínynek tudtam be a dolgot.
- Miért nem hisztizel a ruhád miatt? - Na kezdődik a kóstolgatás. - Más lányok ilyenkor már akkora hisztit lecsapnak, hogy meg lehet tőle süketülni. - Tovább gúnyolódott az alacsonyabbik srác, Yugyeom csak nevetett. Egy ideig még gondolkodtam, vártam az újabb "észrevételt", de nem jött semmi. Szerintem lehetőséget kaptam a válasz adásra...
- Először is: Talán én nem olyan lány vagyok, mint akikkel te szórakozni szoktál, hanem egy olyan, aki konkrétan nem nyafog a pár ezer wonos ruhájáért, mert egy hatalmas folt lett rajta! Másodszor: Gondolkozz el azon, kit hogyan akarsz megismerni, mert ez a gyerekes szint legalja!- Goromba voltam vele, ezek után nem csodálnám, ha nem szólna hozzám...
- Bocsánatot kérek, ma még nem vicceltem meg senkit, ezért gondoltam rád. Bemutatkoznék, BamBam vagyok. - Nem válaszoltam, de rajta tartom legközelebb a szemem.
Kis idő elteltével Yugyeom próbált velem beszélgetni, amit Jackson nem nézett jó szemmel... Ha innen nézem a dolgot, akkor nem is sikerült előrébb jutni beszélgetés terén. Jackson, csak tovább figyelte minden egyes lépésemet, ami már zavaróvá vált, részemről. Megszólni nem akartam, de miért is ne, sokáig érjen bennem olyan, amit majd a fejéhez tudok majd vágni...
Eltelt egy hét, Jinyounggal jobban kijöttem, mint az elején, arról nem is beszélve, könyveiből házat épített. Sötétben elég vicces azt kikerülni, majd kisétálni az ajtón és visszafelé is megtenni ezeket... Ha a jó oldalát nézem, gyorsan tájékozódom sötétben nem úgy, mint ő. Szinte mindig káromkodik, viszont én nem tehetek róla, mert nem én terveztem az út közepére....
Egy nappal később...
Ismét az igazgatónál kötöttem ki, ezúttal nem volt semmilyen kíséretem, mert nem akartam, hogy mások is meghallják. Lényegében arról volt szó, hogy még három hetet maradok és visszamennék szülővárosomba. Bevallom, tényleg nagy a távolság, mégis az rémiszt meg, hogy az anyanyelvemen nem beszélhetek "közönség" előtt... Volt egy kérdés, amit az igazgató feltett. Egyből nem tudtam rá válaszolni. Egy "tudod mit"-tel elhesegetett. Talán, amire emlékszem suttogásszerű volt, de lehet, hogy ki is mondta...
- Gondold át, hogy maradsz a cégnél vagy tényleg búcsúzunk! - Bólintottam. - Most menj! Nem csak veled kell beszélnem... Ez amit mondtál, kérésedre köztünk marad! - hittem neki.
Hazatérni még nem akartam, így elbóklásztam a városban. Annyira elmélyültem gondolataimban, míg egy másik negyednél kötöttem ki. Ilyen az én szerencsém, bárhol vagyok addig megyek előre vakon, amíg el nem tévedek. Főleg Szöulban. Ezek után, nem kellene pánikolnom, olvasni tudok, egyszer biztos eltalálok egy buszmegállóig.
Egy kicsit tovább bolyongtam a környéken, míg bele nem futottam egyik lakótársamba, leader bácsiba.
- Hát te? - kérdeztük egyszerre.
- Kimozdultam a lakásból, elintéztem pár dolgot, de nem figyeltem oda, így itt kötöttem ki... - nézett és egy "aha"-val elintézett mindent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése