Nagy nehezen, de kijutottam Koreába. Az életemet otthon rendeztem, így 1 hónap szabadságot adtam magamnak. Tolmácsként remélem alkalmaznak álmaim legnagyobb második számú szórakoztatóipari cégénél a JYP-nál. Tapasztalatom már van a szakmámban, azt leszámítva, hogy Magyarországon kevés olyan nyelv iskola van, akik koreait is tanítanak. Minden reményem akkor elveszett. Aztán egy hölgybe belebotlottam, és segített nekem a nyelv elsajátításában. Először járok itt, de nem utoljára, a hölgy bíztatott, ami nekem jól esett, de így utólagosan nagy fába vágtam fejszémet. Beismerem!
Na, de visszatérek a lényegre...
Mielőtt beléptem volna a céghez előtte kicsit körül néztem a városban a bőröndömmel együtt. Amikor a recepcióhoz értem és beszélni kezdtem a férfi már ki is szolgált.
Mielőtt beléptem volna a céghez előtte kicsit körül néztem a városban a bőröndömmel együtt. Amikor a recepcióhoz értem és beszélni kezdtem a férfi már ki is szolgált.
Kaptam egy "vendég" kitűzőt és egy személyes kíséretet a vezér igazgatóhoz. Még önéletrajzot is hoztam, amit kézzel írtam, mert a gépem csak kockákat jelezne, ha a hangult leírnám... Romanizálva, nem lenne jó. Nem is értenék, akkor minek?
Az irodába bekopogtam, amikor egy 40 éves férfi kinyitotta az ajtót.
- Jó napot! - köszöntem előre félénken.
Nem tudtam, hogy fog reagálni, de hatalmas mosoly kíséretében belökött a szobába és a székre leültetett. Se szó, se beszéd, senki nem szólt a másikhoz. Egyszer, egy srác befutott, majd a földre esett. Őt egy másik követte.
- Végre megvagy! - a nagyfőnök és én is nagyot néztünk, mert ritka az ilyen látvány. - Srácok, menjetek haza és szórakozzatok otthon, itt most éppen egy fontos beszélgetés zajlik! - látszott az igazgatón, hogy nem haragszik rájuk, sőt inkább mosolygott ezen.
- Elnézést kérünk! - meghajoltak, majd kifáradtak az ajtón. Amint az ajtó becsukódott, visszafordultam a nagy JY Parkhoz.
- Édes, bogaram, mit szeretnél a cégnél csinálni? Őszintén! - nem is néztem meg az önéletrajzomat, pedig sokat szenvedtem vele...
- Őszintén, szeretnék a cégnél dolgozni, mint tolmács, ha egy csapat külföldre megy. Nézze meg, mely nyelveket beszélem. - megtekintette majd sokkot kapott.
- Hagyom, hagy dolgozza fel a látottakat. További szép napot! - az ajtót nyitni kezdtem, amikor az a két srác beesett az ajtón. Én csak átléptem rajtuk. Az épületben még recepciónál leadtam kitűzőmet, majd az épületet elhagytam.
Meglehetősen vicces volt, amilyen fejet vágott az öreg, akarom mondani a jövendőbeli főnököm.
Amint, a jókedvem múlóban volt, a gondolat is felemésztett. Hol fogok én lakni, azok után? Egy ismerősöm sincsen Koreában, akivel oly' jóban lennék. Nem jártam még suliban se, hogy felvegyenek tanárnak egy iskolába is. Tanár segéd se lesz belőlem! A sarki kávézóba beültem, a kávém felett mélyen eltöprengtem az egész életemen. Valaki leült velem szemben, de nem volt kedvem hozzá szólni. Sokáig nézegetett, majd magyarul elküldtem máshova. Természetesen nem foglalkozott ezzel sem. Ahogy felhúzott, eszembe jutottatott egy ötletet, amire nem gondoltam. A fürdőbe mehetek megszállni, igaz van ára, de most pár napot ott elleszek. Aztán keresek egy albérletet. Ha lesz munkám...
***
Este nyolc körül, hagytam el a helyet, majd a velem szembe ülő srác követni kezdett. A helyi járathoz futni kezdtem, s a sofőrnek szóltam, hogy gyorsan zárja be az ajtót. A cuccaim? Azok mind a hátamon van..nak, voltak. A francba! Vissza kellene mennem a kávézóhoz, de nem akarok azzal a gyerekkel megint összefutni! Egyáltalán, én hogy lehetek ennyire félnótás? Már az első napon elhagyom a ruháimat, köztük, az igazi emlékemet, amit anno a barátnőmmel csináltunk. Az többet ér a saját készítésű ruháimnál!
A fürdőben:
Irataimat, telefonomat zsebemben szokás hordanom. A hölgy kedves volt, így befogadott. Kaját nem ettem, pedig éhes voltam, ó, de még mennyire. Korgó gyomorral tértem nyugovóra. Az éjszaka közepén, egy fura érzésem támadt, mintha valaki engem figyelne. Kinyitottam szemeimet. Körülöttünk mindenki aludt. A srác volt az, megint. De, honnan tudta, hogy hol vagyok? Mindegy is, elmentem a mosdóba ismét. Amikor kijöttem még a helyszínen volt. Na jó, biztos csak egy álom, és nem ébredtem fel. Csípjen meg valaki! Sajnos, nem álom ez, hanem a valóság. Nagyon rejtegetett valamit, a háta mögött, viszont ismerős volt... A táskám! Legszívesebben halálra ölelgetném, de nem is ismerem, így hogy? Valamit mutogatott nekem...azt akarta kövessem...
- Jó napot! - köszöntem előre félénken.
Nem tudtam, hogy fog reagálni, de hatalmas mosoly kíséretében belökött a szobába és a székre leültetett. Se szó, se beszéd, senki nem szólt a másikhoz. Egyszer, egy srác befutott, majd a földre esett. Őt egy másik követte.
- Végre megvagy! - a nagyfőnök és én is nagyot néztünk, mert ritka az ilyen látvány. - Srácok, menjetek haza és szórakozzatok otthon, itt most éppen egy fontos beszélgetés zajlik! - látszott az igazgatón, hogy nem haragszik rájuk, sőt inkább mosolygott ezen.
- Elnézést kérünk! - meghajoltak, majd kifáradtak az ajtón. Amint az ajtó becsukódott, visszafordultam a nagy JY Parkhoz.
- Édes, bogaram, mit szeretnél a cégnél csinálni? Őszintén! - nem is néztem meg az önéletrajzomat, pedig sokat szenvedtem vele...
- Őszintén, szeretnék a cégnél dolgozni, mint tolmács, ha egy csapat külföldre megy. Nézze meg, mely nyelveket beszélem. - megtekintette majd sokkot kapott.
- Hagyom, hagy dolgozza fel a látottakat. További szép napot! - az ajtót nyitni kezdtem, amikor az a két srác beesett az ajtón. Én csak átléptem rajtuk. Az épületben még recepciónál leadtam kitűzőmet, majd az épületet elhagytam.
Meglehetősen vicces volt, amilyen fejet vágott az öreg, akarom mondani a jövendőbeli főnököm.
Amint, a jókedvem múlóban volt, a gondolat is felemésztett. Hol fogok én lakni, azok után? Egy ismerősöm sincsen Koreában, akivel oly' jóban lennék. Nem jártam még suliban se, hogy felvegyenek tanárnak egy iskolába is. Tanár segéd se lesz belőlem! A sarki kávézóba beültem, a kávém felett mélyen eltöprengtem az egész életemen. Valaki leült velem szemben, de nem volt kedvem hozzá szólni. Sokáig nézegetett, majd magyarul elküldtem máshova. Természetesen nem foglalkozott ezzel sem. Ahogy felhúzott, eszembe jutottatott egy ötletet, amire nem gondoltam. A fürdőbe mehetek megszállni, igaz van ára, de most pár napot ott elleszek. Aztán keresek egy albérletet. Ha lesz munkám...
***
Este nyolc körül, hagytam el a helyet, majd a velem szembe ülő srác követni kezdett. A helyi járathoz futni kezdtem, s a sofőrnek szóltam, hogy gyorsan zárja be az ajtót. A cuccaim? Azok mind a hátamon van..nak, voltak. A francba! Vissza kellene mennem a kávézóhoz, de nem akarok azzal a gyerekkel megint összefutni! Egyáltalán, én hogy lehetek ennyire félnótás? Már az első napon elhagyom a ruháimat, köztük, az igazi emlékemet, amit anno a barátnőmmel csináltunk. Az többet ér a saját készítésű ruháimnál!
A fürdőben:
Irataimat, telefonomat zsebemben szokás hordanom. A hölgy kedves volt, így befogadott. Kaját nem ettem, pedig éhes voltam, ó, de még mennyire. Korgó gyomorral tértem nyugovóra. Az éjszaka közepén, egy fura érzésem támadt, mintha valaki engem figyelne. Kinyitottam szemeimet. Körülöttünk mindenki aludt. A srác volt az, megint. De, honnan tudta, hogy hol vagyok? Mindegy is, elmentem a mosdóba ismét. Amikor kijöttem még a helyszínen volt. Na jó, biztos csak egy álom, és nem ébredtem fel. Csípjen meg valaki! Sajnos, nem álom ez, hanem a valóság. Nagyon rejtegetett valamit, a háta mögött, viszont ismerős volt... A táskám! Legszívesebben halálra ölelgetném, de nem is ismerem, így hogy? Valamit mutogatott nekem...azt akarta kövessem...
Nagyon tetszik pedig ez még csak a kezdet :P Kíváncsi vagyok a folytatásra :) Megkérhetlek arra hogyha a facebook csoportba kiteszed, hogy következő rész akkor megjelölsz a bejegyzésben? Előre is köszi :)) (Oláh Bianka)
VálaszTörlésSzia,
TörlésMajd igen. Örülök, hogy tetszik a történet. :)